Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Országjáró körútra indul kedden a Magyar Rezidens Szövetség, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket. Céljuk, hogy így a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére.
A Magyar Rezidens Szövetség országjárásba kezd annak érdekében, hogy ez év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket. Papp Magor, a szövetség elnöke elmondta: először a miskolci és a mezőkövesdi kórházba mennek, a következő héten pedig Szeged és térsége következik. A következő egy, másfél hónapban megpróbálják végigjárni az összes nagy kórházat, hogy konzultáljanak a kollégákkal az egészségügyben kialakult helyzetről és egyúttal az akciójukhoz való csatlakozásra buzdítsanak. Az Élhető magyar egészségügyért elnevezésű mozgalmuk keretében létrehozott rendezvényeken részt vesznek a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége helyi képviselői is.